Szintlépés az életben

A gyermekem még óvodába jár, de máris folyton számítógépezni akar. Persze valamilyen szinten ez nem is csoda, hiszen tőlünk is mindig ezt látja, ezt tanulja el. Ettől függetlenül azért azt hinné az ember, később jön el ez az időszak. A fiam még olvasni sem tud, de a játékokban már úgy eligazodik, hogy csak pislogunk a meglepetéstől.

Már én sem számítógép nélkül nőttem fel, de azért ennyi idős koromban nekünk még nem volt. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ennek a korai kitettségnek mi lesz a hatása hosszabb távon. Azt már most is látom, hogy vannak olyan területek, amelyeken nem túl ügyes a fiam. A mozgását például kissé ügyetlennek látom, bár tény, hogy én sem voltam soha valami atletikus. A ceruzát is idétlenül tartja, és sokszor használ helytelen mondatokat (kivéve a „game overt”).

Mivel már az óvoda végén tart, hamarosan „szintlépés” fog következni az életében, így egy kicsit elkezdtek aggasztani ezek a kis lemaradások. Emiatt úgy döntöttünk, utánanézünk, milyen fejlesztési lehetőségeink vannak. Régen nekem például elég nagy trauma volt az iskolakezdés, ezért felvetődött, hogy a fiunknak keresnünk kellene egy Iskola előkészítő foglalkozást. Az Iskola előkészítő azok számára ajánlott, akik például a fiamhoz hasonlóan ügyetlenek a mozgásban, nyelvtanilag helytelenül beszélnek, a korukhoz képest szegényes szókinccsel rendelkeznek, nem értik a hallott szöveget vagy nem elég jó a kudarctűrő képességük.

Persze ezt elég nehéz egy elfogult szülőnek megállapítani a saját gyerekéről, ezért kezdetnek például letöltöttünk a Mosolykulcs Fejlesztőház weboldaláról egy ingyenes kézikönyvet az iskolaérettség kritériumairól. Ők már 2017 óta foglalkoznak a gyermekek fejlesztésével, a weboldalukon pedig az ingyenes anyagok mellett számos hasznos blogbejegyzés is olvasható. Rengeteg szolgáltatásuk van: elérhető náluk többek között logopédia, TSMT torna, szenzoros integrációs terápia, baba-mama torna és pszichológia is.

A Mosolykulcs Iskola előkészítő foglalkozásain négy készségterület (mozgás, kognitív, beszéd, pszichés-szociális) fejlesztésén van a fókusz, hogy ezzel felkészítsék a gyermeket az iskolai kihívásokra, és segítsék őt az új környezettel járó elvárások elsajátításában. Ehhez többek között a nagymozgások, a finommozgások, a ritmusérzék, a szókincs, a mondatalkotás, a fonológiai tudatosság, a figyelem és az emlékezet fejlesztésére van szükség.

Ez kiscsoportos, 1,5 órás foglalkozásokon zajlik, amelynek az egyik felén a beszéd és a kognitív képességek fejlesztése zajlik, a másik felén pedig TSMT tornát végeznek a gyerekekkel. Ezeken keresztül megismertetik a gyereket az írás, olvasás és számolás alapjaival, valamint az iskolai rutinokkal, hogy később magabiztosabban kezdhesse meg az iskolát. Emellett az esetleges hiányosságok is kiderülhetnek az Iskola előkészítők során a gyerekről, így még idejében el lehet kezdeni velük foglalkozni.

Iskola előkészítő

Számunkra nagyon fontos, hogy mindent megadjunk a gyermekünknek, amit csak tudunk, hogy teljes és boldog élete legyen, ezért gondolkozunk rajta, hogy elvisszük egy iskolaérettség vizsgálatra. Ez gyakorlatilag a gyermek képességeinek a szakszerű felmérése, amelyből kiderül, hogy szüksége van-e Iskola előkészítőre vagy sem. Ehhez először ki kell tölteni egy jelentkezési lapot a Mosolykulcs Fejlesztőház weboldalán, majd 1-2 napon belül felkeresnek telefonon további egyeztetés céljából. Utána következik maga a felmérés személyesen, a Mosolykulcs budapesti címén. Ezen a személyes konzultáción aztán megbeszéljük a további lépéseket.

Hétvégén ki is töltjük a jelentkezési lapot, aztán amíg várunk majd, jobban is beleolvasunk a Mosolykulcs blogján található, a témában íródott bejegyzésekbe. Van például egy egész sorozat az iskolaérettség kritériumairól, bár azért próbálunk arra is vigyázni, nehogy olyan dologgal is „diagnosztizáljuk” addig a fiunkat, ami nem is igaz.