Néha azt érzem, elektronikai termékekkel kéne kereskednem… Vagy legalább valamelyik családtagomnak! Évről évre több dolog is tönkremegy a háztartásban, vagy ha épp nem is megy teljesen tropára, érezhetően gyengül a teljesítménye, gondoljunk csak a telefonokra, laptopokra… De tavaly egy gőzölőt, egy aprítót és egy turmixgépet is „sikeresen” tönkretettünk. Pedig eskü, rendeltetésszerűen használunk mindent, és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy pár év, és lehet mindenből újat vásárolni… A legjobban akkor tudok kétségbeesni, amikor szinte egyszerre történnek ezek a szomorú esetek. Nem szívesen nyúl az ember a vésztartalékaihoz, noha mindenképp érdemes előrelátónak lenni, és spórolni – könnyebbséget jelent, az biztos.
Ha már így felötlött bennem a vállalkozás gondolata, utána is néztem rögtön, hogy a céges életben mégis mivel lehet megtakarítani valamennyit. Nem is kellett mélyre merülnöm a keresőben, amikor is szemet szúrt az alábbi szöveg: „Székhelyszolgáltatás 0% IPA, ajándék hónap, országosan” – mindezt már a szekhelycentrum.hu oldalára kattintva olvastam el, és nem is álltam meg itt. Mivel fogalmam sem volt róla korábban, hogy a – kötelező – székhely mellé igénybe lehet venni bármiféle szolgáltatást, izgatottan vágtam neki a részletes tudnivalók feltérképezésének. Mint kiderült, sem egy budapesti, sem egy újlengyeli székhelyszolgáltatással nem lőhetünk mellé, ugyanakkor cégünk különösen jól járhat egy újlengyeli székhellyel – ezen a településen ugyanis nem kell iparűzési adót fizetni. Azt sem túlzás kijelenteni, hogy Újlengyel kiváló helyszínt jelent az adóoptimalizáláshoz. Ez sem egy induló, sem egy meglévő cég számára nem mellékes információ. A szekhelycentrum.hu-n olvasottak, illetve a szlogen alapján tehát az újlengyeli opció tényleg így foglalható össze: Székhelyszolgáltatás 0% IPA, ajándék hónap, országosan, kényelmesen és gyorsan igényelhető. A weben minden elérhetőségüket megtaláljuk, így könnyen fel tudjuk venni a céggel, vagyis a Gross Office Kft.-vel a kapcsolatot.
„Székhelyszolgáltatás 0% IPA, ajándék hónap, országosan” – mindez egy abszolút elérhető dolog akár a te vállalkozásod számára is. Csak kapcsolatba kell lépned a Gross szakembereivel, és hamarosan új fejezetet nyithatsz.