Elektronikai eszközből nem lehet elég. Ma már az életet sem lehet elképzelni nélkülük. Mindenkinek megvan a kedvence. Sokan a mobilra esküdnek, én magam viszont az a generáció vagyok, aki a számítógép nagy híve, és utálok is egy pirinyó eszközön pötyörészni. Monitorból is minél nagyobbra vágyom. Lehet, hogy én vagyok a kivétel? De persze nemcsak számítástechnikai eszközre kell gondolni, ha elektronikai berendezésről van szó, hiszen egy hangfal is rettentő fontos lehet a mai mindennapok kényelmes megélése szempontjából.
Van egy jó barátom, aki mindig beszámol nekem arról, hogy mik az újdonságok a piacon. Neki egy remek cége van, ahol ilyen eszközöket árul, és a hozzájuk tartozó szolgáltatásokkal is foglalkozik, innét a hatalmas tudása. Ezért neki kifejezetten fontos az aktuális székhelyszolgáltatás jogszabály, hiszen ő is székhelyszolgáltatást vesz igénybe, hogy a cége gördülékenyen működhessen. A szekhelyszolgaltatas24.hu oldalt javasolta, itt utána lehet olvasni a legutóbbi székhelyszolgáltatás jogszabályoknak, és persze szakemberekkel is lehet beszélni, ugyanis ők ügyvédekkel is szoros kapcsolatban állnak, ezzel kikerülve azt, hogy valami jogi hibába fusson bele az ügyfél a székhelyszolgáltatás kapcsán. Ezek roppant fontosak, hiszen mindenki azt szeretné, hogy a cége biztos lábakon álljon, és ehhez szükséges a megfelelő jogi háttérrel rendelkezni. Az említett oldal olyan székhelyszolgáltatást nyújt, amellyel nem kell azon aggódni, hogy minden rendben legyen, hiszen ők megteszik mindazt, amit a törvény előír – például a cégnevet is kiteszik a cégtáblára, ahogy azt kell. Abban is segítenek például, hogyha adunk meghatalmazást, akkor átveszik azokat a küldeményeket, amik a cég székhelyére érkeznek. Ez azért jó, mert így nem kell a tulajnak elmennie a székhelyre egy-egy küldeményért, ami fontos lenne. Régen már az gondot okozhatott, hogyha nem vettek át egy levelet – komoly szankciókkal járt, így jobb ezt kiküszöbölni, amint lehet. Ez a kis plusz szolgáltatás sokat segít, hogy kényelmesen folyhasson a cég élete.
Az oldalukról lehet látni, hogy szép dizájnnal rendelkezik, ami segíti a felhasználót, hogy könnyen boldoguljon rajta, és a színválasztás is komfortosabbá teszi azt, hogy lássuk, milyen témák tartoznak egybe. Nem kell sok lenyíló fülön keresgélni, a legtöbb dolog egy oldalon van.
A szolgáltatásukról tudni lehet, hogy Budapesten vagy Újlengyelben tudnak a cégtulajdonosok vagy egyéni vállalkozók székhelyszolgáltatást igényelni. Ez utóbbi azért hasznos, mert itt nem szednek iparűzési adót, és így a cég ezt megspórolhatja magának. Budapest is népszerű választás, hiszen nincs is jobb, mint a főváros! Itt él a legtöbb ember, így sok szempontból jó választás lehet a leendő ügyfelek igényeire gondolván, ha Budapesten van a cég székhelye. Azt sem árt tudni, hogy a cégek számára indoklás nélkül lehetséges a székhely áthelyeztetése, így simán lehetséges, hogy valaki nem Budapesten vagy Újlengyelen kezdi el a cég működtetését, de később úgy látja, hogy itt jobb lenne. Így könnyen ide helyeztetheti a cég székhelyét.
A székhelyszolgáltatásnak sok-sok előnye van. Az egyik, hogy nem kell egy csomó pénzt kiadni arra, hogy az ember irodát tartson fenn, így megmarad az iroda bérleti díja, és adminisztrációt sem kell fenntartani. A küldeményeket is átveszik, ahogy erről már szó esett. Ezeket el is juttatják a tulajdonos számára. Digitalizálják őket, és elektronikusan elküldik, hó végén pedig postázzák is őket.
Az is nagy előny, hogy a hatósági intézkedések a cég székhelyén fognak történni, ami ha nem a tulaj saját otthona, akkor nem érinti az otthon békéjét. Ez olyan esetben is kulcsfontosságú lehet, mikor behajtók érkeznek a céghez, és el akarják kobozni az ingóságokat. Ha otthon fogadja őket a cég tulajdonosa, akkor megeshet, hogy a saját ingóságait is elkobozzák, míg ha a székhely másutt van, azaz semmiképp sem otthon, akkor nem érinti a saját tulajdonban lévő tárgyakat az intézkedés.
A hatóságokat is fogadják, ahogy a törvény előírja, hogyha azok a székhelyre látogatnak. Mindez igaz arra, ha Budapesten, és arra is, ha Újlengyelben igényelünk székhelyszolgáltatást. Szerintem ezek igazán kedvező feltételek, így érdemes lecsapni valamelyikre. Az árak is roppant megnyerőek, ezek is elolvashatóak az oldalon. Ráadásul havonta egy alkalommal ingyenesen lehet igényelni tárgyalót a székhelyen.
A barátom azt is elmondta a székhelyszolgáltatást biztosító cégről, hogy több mint tíz éve dolgoznak ezen a területen, így nagy-nagy tapasztalatuk van, bátran bízhatunk bennük. Először csak Budapesttel foglalkoztak, majd kiterjesztették a szolgáltatásukat az iparűzési adótól mentes Újlengyelbe is, hiszen ez is roppant népszerű település, ha székhelyet keres valaki a cégének.
A Bisnode által minősített cégről van szó, így tudható, hogy pénzügyileg megbízható, nem kell félni attól, hogy valami gebasz történhet, hisz ilyen minősítést nem kap akármelyik cég. Ügyvédet is tudnak az ügyfelek számára biztosítani, ahogy erre már kitértem, tehát mindent tudnak a székhelyszolgáltatás jogszabályokról. Így, ha valami kétely merülne fel, vagy kérdésünk támadna, akkor ezt meg tudják érdeklődni a hivatalos forrásoktól. Tehét nem kell aggódni, hogy – bármiben is – ne jogszerűen járnánk el.
Azt kell, hogy mondjam, az elektronikai eszközökkel foglalkozó barátom „jó lóra tett”, mert nagyon elégedett a székelyszolgáltatójával, minden rendben megy, amióta velük dolgozik. Az élete szépen halad előre, a cég is bővül és növekszik, mindez nem kis mértékben köszönhető a szekhelyszolgaltatas24.hu-nak. Budapest, vagy Újlengyel? Bárhol megtalálhatja az ember a cégének tökéletes székelyét. A további szolgáltatások is mind az ember kényelmét szolgálják, praktikusak, jól jönnek, amikre tényleg szükség van. Szerintem bármelyik tulajdonos pontosan ezeket a szolgáltatásokat kívánná, ha éppen keresgélne. Egyszóval ők a cégtulajok fejébe látnak és olvassák a gondolataikat, és eszerint cselekednek is, egy lépéssel előrébb járva. Ezzel csak nyerhet a cég, és a cég tulajdonosa is.
Barangoljatok az oldalon, mert számos olyan infóba botolhattok bele, amik igen jól jönnek, ha valakinek van már cége, vagy éppen cégalapítás előtt áll. A legtöbb szolgáltató ilyen infókat csak pénzért ad át az ügyfélnek, itt viszont elolvashatjuk őket csak úgy. Ezt is meg kell becsülni.
Összefoglalva tehát a következőkben lesz segítségünkre a szekhelyszolgaltatas24.hu: kihelyezik a cégtáblát a székhelynek bejegyzett ingatlanon, ahogy azt az előírások elvárják. Átveszik a küldeményeket, amik ide érkeznek, és beszkennelik a leveleket. Ezeket továbbítják elektronikusan a megadott címre. Hó végén ingyenesen, postai úton is továbbítják őket. Az érkező hatóságokat fogadják, ahogy azt kell. A kényszerintézkedéseket tűrik a jogszabályok szerint. Illetve tárgyalót is biztosítanak.
Mindent összevetve szerintem ez egy szuper lehetőség, egy jó biznisz, amit köthetünk, ha őket választjuk. A szolgáltatások kényelmessé teszik az életünket, jó áron vannak, és ha azt akarjuk, hogy a cég élete zökkenőmentesen haladjon, akkor ez lesz számunkra a legjobb választás. Nézzétek meg mindenképp az az oldalukat, higgyetek a szemeteknek, olvassatok mindennek utána tüzetesen, és győződjetek meg magatok arról, hogy pontosan erre van szükségetek.