A gépek ereje

Néha belegondolok, hogy mennyire alapvetőnek vesszük azt, hogy elektronikai eszközök könnyítik meg az életünk napjait. Nem kell sokat visszamenni az időben ahhoz, hogy meglássuk, mennyire szerencsések is vagyunk, hogy ily’ mértékű komfortban élhetünk. De sokan vannak azok, akik a mai napig nem engedhetik meg maguknak ezeket az eszközöket, vagy csak a legszükségesebbeket. Az áramigényről nem is beszélve… Jómagam igyekszem mindent úgy kezelni, hogy a lehető leghosszabb legyen az élettartama, de néha úgy érzem, nem rajtam múlik a dolog, hanem egyszerűen valami átok szállt rám, hogy minden ilyen dolog az én kezemben megy tönkre. Na jó, ez túlzás, mert tavaly a család minden tagja „kinyírt” egy-egy eszközt – akad, aki kettőt is –, szóval volt mit pótolni, mert természetesen garancia, jótállás már egyikre sem vonatkozott. Ilyenkor a család általában azzal nyugtatja magát, hogy már úgyis ideje volt egy korszerűbbre váltásnak, de persze ha valami jól működik, akkor nem feltétlen szeretné lecserélni az ember…

Így jutottunk el oda, hogy a környékbeli elektronikai szaküzletben lassan szinte havi szinten vagyunk visszatérők, már messziről integetnek, amikor meglátnak bennünket. Szerencséjükre – és szerencsénkre – olyan eszköz még nem ment tönkre, amit tőlük vásároltunk, úgyhogy reméljük, ez így is marad, és az új szerzeményeink szép kort élnek meg mellettünk. Ma már apu és anyu is tudja, hogy a vízkőtlenítés, karbantartás milyen fontos a konyhai és a háztartás egyéb részein fellelhető elektronikánál, úgyhogy sokkal komolyabban veszik a dolgokat, mint korábban. A bolt egyébként, ahová járunk, nagyon szuper. Felkészült és hozzáértő tanácsadók sorakoznak minden részlegen, mindig van valami akciójuk, és elég széles a termékpalettájuk. Nem csoda, hogy szívesen vásárolunk innen. Bár néha tényleg úgy érzem, hogy túl sok kütyü vesz már körbe minket, és el vagyunk kényelmesedve. Persze csomó olyan dolog van – például háztartási nagygépek –, amik nélkül már nem tudnám elképzelni az életemet, de lehet, hogy meg tudnám lepni magamat – pl. okostelefon nélkül is egész sokáig bírom. A családra azonban más feladatok is vártak mostanság, például hogy felderítsük, milyen cégeknél érhető el a gépi földmunka siófok környékén! Korábban nem volt szükségünk ilyesmire, ezért mi mást hívtunk volna segítségül, mint a netes keresőt, de azért megkérdeztünk ismerősöket is. Többen is ajánlották a Pannon fuvar 2000 Kft., és a keresőben is előkelő helyen végzett, szóval ezek alapján eldöntöttnek láttuk a dolgot. Így az ő weboldalukkal kezdünk a téma feltérképezéséhez, és mint utólag kiderült, ez volt a lehető legjobb döntés. (Plusz az, hogy őket bíztuk meg a munkálatokkal)

Ahogyan megnyitottuk a site-ot, mindannyian megjegyeztük, hogy milyen kellemes megjelenésű felületről van szó. Néhány menüpont, igényes képek, a szemnek pihentető hatású színek – szó mi szó, jó benyomást keltett a honlap. Lehet, hogy ebben nem mindenki ért velem egyet, de én már az a generáció vagyok, aki különösen szemfüles azzal kapcsolatban, milyen is egy cég weboldala, mennyire igényesen a kialakítása, könnyű, vagy inkább nehézkes kiigazodni rajta. Az is fontos, hogy egy online felület át tudja adni a kellő információkat, bemutassa valamennyire az adott céget, de ne legyen túlzsúfolt, ne árassza el az embert sok felesleges információval és vizuális elemmel. A Pannon-Fuvar 2000 Kft. webes felülete nálam minden szempontból átment a rostán – ezzel nem voltam egyedül –, így nagy lelkesen folytattuk a „felfedezést”.

Ami a fő lényeg volt, azt elég gyorsan megtudtuk: a földmunka az egyik szakterületük. A szolgáltatások résznél továbbhaladva azt is megtudtuk, hogy gépi földmunkán belül azért még több kategória is van, de nem baj, ha a mi fejünkben ez így nem állt még össze – ők segítenek összerakni velünk együtt, hogy mire is van szükségünk. Nálunk például a tereprendezés és a medence ásása volt a prioritás, de több olyan munkafolyamat is fel volt sorolva a listában, amiről korábban még sosem hallottam. Hogy mennyi mindenhez ért a Pannon-Fuvar 2000 Kft. – hihetetlen, hogy a munkagépek segítségével mekkora mennyiségeket tudnak megmozgatni. Amit még kiszúrtunk ebben a menüpontban, hogy ingyenesen vállalják a helyszín bejárását, ahol ténylegesen felmérik az állapotokat, a szükséges munkagépeket, és maga a folyamat is megtervezésre kerül. Ez elég korrekt ajánlatnak tűnt mindannyiunk számára, úgyhogy itt már kifejezetten lelkes volt mindenki, de azért még volt mit elolvasni a weboldalon. Mivel a leglényegesebb dolgokat már megtudtuk, itt kerítettünk sort arra, hogy a szívmelengető bemutatkozást is végigfussuk – nekem különösen tetszett ez a szekció, valahogy személyesebbé vált tőle a dolog. Természetesen nem hagytuk ki a referenciaképeket és a gépparkjuk online megtekintését a sorból.

Nem kellett sok tehát, hogy eldőljön, ha „gépi földmunka siófok”, akkor mi a Pannon-Fuvar 2000 Kft. mellett tesszük le a voksunkat, nem is keresünk tovább. A folyamatok a gyakorlatban pontosan úgy zajlottak, ahogyan a weboldalon írták. Mi egyébként csak kitöltöttük az űrlapot – ott viszonylag részletesen leírtuk, hogy milyen munkálatokban gondolkozunk –, és ezt követően ők kerestek meg bennünket. Még néhány kérdést feltettek nekünk a pontosítás céljából, de azután már az időpontok egyeztetése következett, vagyis hogy megbeszéljük, mikor tudnak kijönni hozzánk helyszíni felmérésre. A helyszíni felmérésnél nem csak a környezetet nézik meg: ilyenkor rakják össze pontosan, hogy mennyi embert és gépet – illetve utóbbiból milyen típusúakat – igényel a feladat, hogyan érdemes tervezni, satöbbi.

Mindezt természetesen az ügyféllel is átbeszélik, így minden transzparensen és tervezhető módon zajlik. A következő lépés pedig az egésznek a lényege: az a folyamat, ahol megvalósulnak a tervek, és alapos munkával megtörténik a megbízás teljesítése.

A teljes munkamenet rendben zajlott. A Pannon-Fuvar 2000 Kft. szakemberei mindent kézben tartottak, mi pedig örömmel néztük, ahogy szépül a környezetünk. A medencének hihetetlen mennyiségű földet ástak ki, mégis nagyon rendezetten hagyták maguk mögött a terepet, mire mindennel elkészültek. Egyébként ár-érték arányt tekintve is jól jártunk, nem szaladtunk ki a költségvetésből, és tényleg egy rossz szavunk sem lehet az elvégzett munka minőségére. Egyértelmű, hogy hasonló helyzetben ismét őket fogjuk felkeresni, bár most olyan szép lett minden, hogy jó ideig biztosan nem lesz szükségünk ilyen jellegű segítségre.

gépi földmunka siófok

A mi családunk egyértelműen amellett szavaz, hogy a Pannon-Fuvar 2000 Kft-t érdemes megbízni, ha aktuálissá válik a gépi földmunka siófok közelében. Mi csak pozitív tapasztalatokról tudunk beszámolni velük kapcsolatban, azt kaptuk, amit kértünk, ráadásul ahogyan mondtam is, abszolút megfizethető áron. Ha akadnak olyan ház körüli munkák a telkeden, udvarodon, amihez elkél a munkagépek ereje, ne habozz felkeresni ezt a profi szakmai gárdát. Telefonon, e-mail formájában, valamint a pannonfuvar2000.hu „Elérhetőségek” menüpontjában található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével is jelezheted számukra érdeklődésed.